A mutatvány részeként Pastrana egy Hyatt Hotelről ugrott le és bár ejtőernyője kinyílt, egy Instagramra posztolt videón látható, hogy hatalmas erővel csapódik a földbe. A TMZ-nek Fort Lauderdale tűzoltóságának kapitánya, Stephen elmondta, hogy egy videót forgatott a kaszkadőr, amikor a baleset történt, helyi idő szerint szombat délelőtt.

Pastranát végül súlyos, de stabil állapotban vitték el egy helyi kórházba, sajtósa azóta a WSVN-nek azt is elmondta, műteni kellett, az esés következtében ugyanis eltört a medencecsontja, amivel most egy jó ideig lábadozni fog.

A mutatványt egy Youtube-videó forgatása részeként rögzítették ki, derítette ki a WSVN az engedélyek alapján, ezek alapján a belvárosban és a tengerparton is forgatott volna autós jeleneteket a stáb. Nem tudni, hogy Pastrana is volán mögé ült volna-e, habár nemrég leplezték le a Hoonigannel az új Gymkhana-autót, amit egy 1983-as Subaru GL Wagonból építettek és 900 lóerő feletti teljesítménnyel bír – ez látható címlapképünkön.

Egyelőre nem tudni, mennyi idő, mire a ralis felépül sérüléseiből, bár nem ez az első alkalom, hogy a medencecsontját töri. Egy 2015-ös videóban ugyanis elmondta, hogy már többször sikerült neki, úgyhogy ez az esés egyáltalán nem volt neki új – más kérdés, hogy 38 évesen hány hasonló sérülésből van még kedve felépülni.


Mindeközben Fernando Alonso saját múzeumába vásárolta meg egyik, nemrég még általa használt versenyautóját. Hogy melyikről van szó, arról itt írtunk.