Egyre több olyan modell jelenik meg a piacon, melyek kicsik, kompaktak, megfizethetők és még elektromosak is. Eme autók népszerűsége pedig hónapról hónapra növekszik, azonban a Volkswagen kifogyott a kínálatból e téren. A bár azt ígérik, hogy jönni fog az ID.2-es modell, ennek érkezésére még legalább 2025-ig várnunk kell.
Német sajtóértesülések szerint azonban a VW talált egy kiváló megoldást arra, hogy miként tudná kiszolgálni az egyre csak növekvő keresletet az apró és megfizethető elektromos autók terén.
A Volkswagen e-Up gyártása 2020-ban állt le, azután, hogy némi modernizálást eszközöltek rajta, aminek köszönhetően 260 kilométerre növekedett a hatótáv. Habár korábban azzal vádolták a vállalatot, hogy az e-Up csak azért került piacra, hogy kedvezzenek azon cégeknek, melyeket fenyegetett a CO2-kibocsátásra vonatkozó kvóták után kiszabott bírság, mára olyan népszerű lett a lakosság körében is, hogy indokolttá vált visszahozatala.
Sajtóértesülések szerint bizonyos német kereskedők már fogadnak is rendeléseket az e-Upra, melynek extrákkal felszerelt, Style Plus változata a német állami támogatásokat is beleszámítva összesen 17 500 euróba kerül, mely átszámítva közel 6,2 millió forintot jelent.
Mindeközben Fernando Alonso saját múzeumába vásárolta meg egyik, nemrég még általa használt versenyautóját. Hogy melyikről van szó, arról itt írtunk.