Mindenhol érzékelhetjük a jelentős áremelkedést, azonban arra nem számítottunk, hogy egy Ladáért valaha is ennyit fognak kérni: ugyanis létezik Magyarországon egy Lada 1500-as, mely 1989-ben gurult ki a gyárból, s mely jóformán olyan hibátlan állapotban van, mintha csak egy perc telt volna el megjelenése óta.

De ahogy már jeleztük is, ez bizony egy veterán autó, habár semmi egyedi nincs benne, és még csak nem is ritka példány, mégis 8 millió forintot ér.

Mindezt az indokolja, hogy ha megnézzük, valóban egy hajszálnyi rozsdát sem találunk rajta, a gyűjtői darab pedig kifejezetten keveset futott.

Mindössze 1500 kilométert mutat a kilométeróra, és ahogy az a róla készült képeken is látszik, még ezen a rövid távon is kínosan ügyeltek a hibátlanságra, ugyanis egyetlen karc, vagy rozsdapötty sincs rajta, ráadásul minden egyes alkatrésze eredeti, gyári darab. A hirdetés szerint pedig ez egy exportra szánt példány volt, így plüsskárpittal és ötsebességes váltóval szerelték.


Mindeközben a közelmúlt híreire reflektálva egy videós tesztelte, mennyi ideig bírja a Tesla akkumulátora, ha egy hóviharban ragadva melegen szeretnénk magunkat tartani. Az erről készült videót itt lehet megtekinteni.