Egy hadászati szintű golyóálló járműtől váratlanul nem fémből van a kérdéses lökhárító, hanem könnyűsúlyú karbon, vagy üvegszálas anyagból. Aggasztóbb azonban, hogy a hírek szerint az autó összeszerelésének rossz minősége miatt esett le.

A folytatás sem sokkal jobb. A szerviz által készített videó műsorvezetője szerint a Tank, bár kétségtelenül erős, szerinte nem ezer lóerős, ahogy a gyártó állítja. Egy, a Dodge Demontól kölcsönvett 6,2-literes, kompresszoros V8-asról beszélünk egyébként, mely a Rezvani szerint általuk lett a Bugatti Veyron erejével és 1180 Nm nyomatékkal felvértezve.

Egy ennyi páncéllal megrakott autón mindennek a működtetése a szokásosnál nagyobb erőfeszítés, a golyóálló ablakokat ki sem lehet teljesen nyitni. Ennek ellenére a videós szerint a Tank meglepően könnyed az utakon. Ehhez az élményhez tartozik például egy sziréna is, aminek a rendőrök nem biztos, hogy örülnek, de a sofőr be tudja reteszelni az autót, ha nagyon zavarná őket.

További opciók az éjjeli/hőlátás, a hadászati céloknak is megfelelő gumik, az alsó robbanás elleni védelem, páncélozott hűtő, az önzáró benzintank, a központi kommunikációs interfész, sőt, elektromágneses hullámok ellen is van védelem. Egy alacsony példányszámmal dolgozó, viszonylag új márka még megúszhatja a lökhárító leesését, bár így is kérdőjelekkel a tekintetünkben nézünk az esetre.


Mindeközben az Audi nekiállt az új Audi A4 Avant tesztelésének, mely valószínűleg utolsó belsőégésű motorral ellátott modelljük lesz valaha. Az első kémfotókat itt mutattuk meg.