Fernando Alonso két évvel ezelőtt volt a Toyota csapat tagja a Dakar-ralin, ahol egy különleges Toyota Hiluxszal vágott neki a viadalnak, majd az összetettben a 13. helyet szerezte meg.
Alonso nem csak komoly sisakgyűjteménnyel büszkélkedhet, van egy múzeuma is, amelyben
számos általa vezetett versenyautó sorakozik fel, ide került a Dakaron elindult Toyota is.
A kiállítás célja, hogy átfogó bemutatót nyújtson a spanyol versenyzői pályafutásáról, a Hilux pedig nem egy replika modell, hanem az eredeti, amely valóban versenyzett a sivatagban.
A gyűjteménynek olyan tagjai vannak, mint a Toyota TS050 Hybrid, amellyel a 2019-2020-as
szuperszezonban megnyerte az endurance-világbajnokságot, valamint két Le Mans-i 24 órás
versenyt is.
“Ugyan az F1 volt a karrierem és a szenvedélyem mozgatórugója, az olyan Le Mans-ban,
Daytonában és Dakaron versenyző modellek, mint amilyen ez is, hozzáadott értéket képviselnek a látogatók számára, akik így minden szakág képviselőjét láthatják, amelyek pályafutásom történetének részét képezik” – mondta Alonso.
Kifejtette, hogy a Hilux az egyik legfontosabb darabja a múzeumnak, amely igazi “ínyencség” lesz a látogatóknak. Elmondta, hogy nagyon jó emlékekkel gondol vissza a Dakarra, amelyen “szakmailag és emberileg is fontos tapasztalatokat szerzett”, ráadásul később ismét nekivágna.
Mindeközben a Carwow stábja egy terepversenyen mérte össze három itthon is jól ismert modell, a Dacia Duster, a Lada Niva és a Suzuki Jimny teljesítményét. A videót itt lehet megnézni.