Miután az EU elfogadta azt a javaslatot, hogy a belső égésű motorokat kiszorítsák a piacról, és megtörténjen az elektromos autókra való átállás a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében, az autógyártók is sorra jelentik be, hogy mely évet célozzák meg arra vonatkozóan, hogy már csak elektromos autókat gyártsanak.

A legújabb márka pedig, mely bejelentette az elektromos autók gyártására való átállást, a Renault, a vezérigazgató, Luca de Meo szerint pedig mindez 2030-ra fog megvalósulni Európában. Eme bejelentéssel pedig a Renault is csatlakozik az autógyártók egyre népesebb táborához, melyek elhivatottak a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett, épp úgy, mint a Ford, az Opel, vagy a Peugeot.

Mao egy sajtótájékoztatón jelentette be a nagy hírt, és azt mondta, a "Renault 2030-ra 100 százalékban elektromos lesz Európában", ami hatalmas előrelépés, hiszen a vezérigazgató tavaly nyáron még úgy nyilatkozott, 2030-ra csupán 90 százalékos átállás lesz reális.

Azonban ez nem jelenti azt, hogy a csoport többi márkája is azonnal át fog állni az elektromos autók gyártására, Mao szerint ugyanis például a Dacia csak "az utolsó pillanatban fog átállni", és igyekszik majd megőrizni az "ár-érték arányos" filozófiát. S bár a Ladáról egyáltalán nem esett szó, szinte biztos, hogy utolsók között lesz, melyek teljesen átállnak az elektromos hajtású autók gyártására.

A cél elérése érdekében a Renault a tervek szerint még 2025-ig előrukkol legalább négy új, teljesen elektromos modellel, melyek között szerepel majd egy kompakt SUV, egy kisebb crossover, és egy furgon is.

Mindeközben a Carwow stábja egy terepversenyen mérte össze három itthon is jól ismert modell, a Dacia Duster, a Lada Niva és a Suzuki Jimny teljesítményét. A videót itt lehet megnézni.