A Ford Mondeo új generációját most mutatták be Kínában. A szedánt Kínában tervezték és gyártják majd. A bemutatóig még nem volt világos, hogy a Ford tervezi-e az európai forgalmazást. Ezért a Motor1 német kiadásának munkatársai felvették a kapcsolatot a cég szóvivőivel, hogy megkérdezzék őket.
A válaszuk gyors volt, és ahogy gondoltuk, a Ford Mondeo csak Kínában kerül forgalomba. Más szóval, Európában és így Magyarországon sem fogják értékesíteni, mivel a leköszönő generáció eladásai jelentősen visszaestek az elmúlt években (a szedánok már nem túl sikeresek). A jelenlegi Mondeo utolsó példányai jövő márciusban gördülnek le a valenciai gyár futószalagjáról.
A kék oválos gyártó szedánja nem egyedi eset. Német versenytársa ugyanezt a sorsot szenvedte el. A Volkswagen Passat gyártása épp pár hete állt le szedán variánsban, ellentétben a kombiváltozattal, amelyet még néhány hónapig gyártanak, mert az sikeresebb.
Aki utálja az SUV-kat, és a szedánokra esküszik, annak is van még választási lehetősége a Skodának köszönhetően, amely bejelentette, hogy a Superb következő generációját szedán és kombi karosszériaváltozatban is árulni fogják. Ott van még a Peugeot 508, amely az Audi A5 Sportbackhez hasonlóan karcsúbb profillal rendelkezik.
Mielőtt befejeznénk ezt a cikket, tudatnunk kell, hogy az új Ford Evos sem érkezik Európába, az is marad a kínai piacon. Ezt a Ford USA kommunikációs vezetője erősítette meg Twitteren keresztül. A Ford európai vásárlóinak be kell érniük a már kapható modellekkel, mint például a Fiesta, Focus, Puma, Kuga, Mustang, Mustang Mach-E stb.
Mindeközben a Carwow stábja egy terepversenyen mérte össze három itthon is jól ismert modell, a Dacia Duster, a Lada Niva és a Suzuki Jimny teljesítményét. A videót itt lehet megnézni.