Az első tulajdonosok így valamikor 2023 tavaszán kaphatják meg a formabontó megjelenésű pickupjukat. Bár a Teslát gyakran éri kritika a folyamatos késések miatt, ebben az esetben azért annyira nem vészes a helyzet, lévén eredetileg is 2022 végére ígérték a Cybertruck gyártásának indítását.

Azonban így is kisebb lépéshátrányba kerülhet a Tesla, hiszen a Ford F-150 Lightning kiszállításai már idén májusban megkezdődnek, de a GMC Hummer EV is bármelyik pillanatban piacra léphet, a Chevrolet Silverado EV pedig szintén 2023 tavaszán debütál – számolt be a Green Car Reports.

A mezőny tehát sűrűsödik, Elon Musk azonban igyekszik a Cybertruckra irányítani a figyelmet, január 26-án ugyanis ismertetőt tart, amiben beszámol majd a típust érintő változásokról. Mivel nyilvánvalóan nem a prototípust láthatjuk majd viszont, ezért sokak érdeklődését felkeltette a bejelentés.

A Tesla pickupja az austini gigagyárban készül majd, az új gyártási időpont pedig egyben azt is jelenti, hogy a Cybertruck és a második generációs Roadster várhatóan ugyanabban az évben fog megjelenni. Hacsak nem jelentenek be újabb késéseket.


Mindeközben a Carwow stábja egy terepversenyen mérte össze három itthon is jól ismert modell, a Dacia Duster, a Lada Niva és a Suzuki Jimny teljesítményét. A videót itt lehet megnézni.