Magyarországon is rengeteg önjelölt autóversenyző van, akik valószínűleg az utakon akarják kiélni frusztrációjukat, és ismét hoztunk egy gyöngyszemet a magyar utakról, ezúttal egy BMW-ről, melynek sofőrje még tavaly november 8-án szórakozott egy kicsit, természetesen tekintet nélkül a többi autósra.

Azt már megszokhattuk, hogy bizonyos BMW-tulajok úgy érzik, az ő idejük bizony értékesebb másokénál, ezért előretörtetve, tekintet nélkül a következményekre száguldoznak és kerülgetik a többi autóst, mintha épp egy videójátékban próbálnák megszerezni az első helyet.

A Bp-i Autósok Közössége által szombaton megosztott felvétel pedig tökéletesen példázza a fentieket, a BMW sofőrjének ugyanis nem igazán volt kedve várakozni, amíg a Skoda lefordul balra.

"Az »utak királya« fogalom autómárkától függetlenül egy 10 éves, infantilis színvonalon lévő szellemi szintű egyén dumája lehet maximum, legalábbis józan ésszel ezt gondolnánk, de sajnos az általunk publikált videók többségét elnézve nem erről van szó"– írta a felvételt készítő olvasó.


Mindeközben a Carwow stábja egy terepversenyen mérte össze három itthon is jól ismert modell, a Dacia Duster, a Lada Niva és a Suzuki Jimny teljesítményét. A videót itt lehet megnézni.