Nem sok járóképes Ferrarit lehet megvenni 50 millió alatt. Ez az 1979-es 308 GTB azonban ennek kevesebb mint a feléért is elkelhet az RM Sotheby's arizonai árverésén január 27-én. A csapda? Nem utcai használatra készült, és a beállításai klubszintű versenyzésre készültek.  A cég becslése szerint 30 000 és 40 000 dollár közötti áron (kb. 13 millió forint) lehet eladni, foglaló nélkül.

A tulajdonos, aki a versenyautó építését megrendelte, 1993-ban vásárolta ezt a 308 GTB-t, de az első versenyére csak 2012 júniusában került sor . Ez idő alatt a Ferrari átfogó munkát kapott, hogy még alkalmasabb legyen a pályán való közlekedésre. Például Bob Wallace, aki a Lamborghini első tesztpilótája volt, átépítette a V8-as motort, hogy az jobban megfeleljen a versenyzéshez.

Szinte minden más alkatrész is figyelmet kapott. Vannak egyedi lengéscsillapítók, átépített fékek, a karburátorok és a szívócső finomhangolva lettek, valamint egy Holley üzemanyagszivattyú is bekerült. A beltér csak a legszükségesebbeket tartalmazza: egy bukókeretet, egy versenyülést és egy tűzoltókészüléket. A módosított karosszéria a Ferrari 288 GTO-t idézi olyan elemekkel, mint a hátsó sárvédőkön lévő átlós szellőzőnyílások.

A tulajdonos hat éven át versenyzett vele a Sports Car Club of America és a Ferrari Club of America sorozatokban, elsősorban az Egyesült Államok nyugati felében található pályákon. Ez idő alatt a Ferrari még több módosítást kapott.

Az autóhoz mellékelt számlák szerint az építési költség több mint 102 000 dollár. azaz valahol 30 millió forint körül volt. Az aukciós becslés szerint ennek kevesebb, mint a feléért lehet eladni. Ráadásul az új tulajdonos jelentős anyagi befektetés nélkül is megtapasztalhatja a Ferrari pályára vitelének örömét.

Az RM Sotheby's emellett kiterjedt dokumentációval is rendelkezik az autóhoz. Ez tartalmazza az eredeti, 1993-as adásvételi szerződést, az építési jegyzeteket, a fejlesztésről készült fotókat, egy naplót, tervrajzokat és számlákat. Pótalkatrészek és egy extra kerékkészlet is jár a járműhöz.


Mindeközben annyi panasz gyűlt össze a Renault egyik, igen gyakran meghibásodó motorjával szemben, hogy Franciaországban már polgári peres keresetet nyújtottak be a gyártó ellen. A részletekről itt írtunk.