A koronavírus okozta globális ellátási problémák elsősorban az autóipart sújtották, a sorra megjelenő eladási adatok alapján pedig bár nem minden autógyártót ért ugyanolyan mértékben a visszaesés, és a Lamborghini és a Rolls-Royce is rekordeladásokról számolt be, a VW-csoport 4,5 százalékkal kevesebb eladást könyvelhetett el a tavalyi évben.

A VAG 2021-es jelentéséből kiderült, hogy a Volkswagen a tavalyi évben összesen 8 882 000 járművet szállított ki, szemben az előző évvel, amikor ez a szám 9 305 000 volt. A 2021-es eladási adatok szerint a személyautók eladása 8,1 százalékkal, míg a kishaszongépjárművek esetében ez a visszaesés 3,2 százalék volt.

Azonban a VW-csoport két másik, legfőbb márkája sem teljesített túl fényesen 2021-ben: míg az Audi viszonylag alacsony, 0,7 százalékos visszaesést könyvelt el, addig a Skodánál jelentős, 12,6 százalékos visszaesés történt a 2021-es eladásokban.

S bár a SEAT stabilan tartotta magát, és kicsivel több autót sikerült értékesítenie, mint egy évvel korábban, a Porsche egyenesen új rekordot állított fel, ugyanis több mint 300 ezer autót adott el tavaly, ezzel pedig 10,9 százalékkal növekedtek eladásai 2021-ben.


Mindeközben annyi panasz gyűlt össze a Renault egyik, igen gyakran meghibásodó motorjával szemben, hogy Franciaországban már polgári peres keresetet nyújtottak be a gyártó ellen. A részletekről itt írtunk.