A DriveTribe, a Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May által alapított, autóiparra összpontosító közösségi médiaoldal öt év után bezár. A trió közleményében arra hivatkozik, hogy a globális mikrochiphiány miatt “az egész iparágban komolyan csökkentek a marketingköltségvetések”, ami a hirdetésekből származó bevételek csökkenését okozza. A vállalkozásnak a hónap végén lesznek az utolsó napjai. 

“Mindannyian nagyon csalódottak vagyunk, hogy az iparágban tapasztalható kihívások, amelyeken a legkevésbé sem segített a jelenleg is tartó világjárvány, egyszerűen lehetetlenné tették az üzlet folytatását a jelenlegi formában” – áll Clarkson közleményében.

May kicsit kevésbé volt hivatalos a bejelentés rá eső részében. “De végső soron ez egy üzlet, és az üzleteket mindaz, ami a világban történik, tökön rúgja” – írta.

Hammond a DriveTribe szellemiségét saját közösségi médiacsatornáin viszi tovább. “Gyertek és csatlakozzatok hozzám a csatornákon sok ismerős DriveTribe-arc mellett, hogy továbbra is életben tarthassuk a márkát és a beszélgetést” – írta a közlemény rá eső részében.

Azonban gondoltak azokra, akik nem szeretnék, ha minden kárba veszne, ezért az oldal lehetővé teszi, hogy mindenki letölthesse a hozzászólásai tartalmát, így a tudás nem tűnik el az internet fekete lyukában.

Clarkson, Hammond, May és a Grand Tour producere, Andy Wilman 2016-ban hozta létre a DriveTribe-ot. Hammond így írta le az ötlet eredetét: “Nincs olyan nagyszabású online autós közösség, ahol az emberek találkozhatnak és megoszthatják egymással videóikat, kommentjeiket, információikat és véleményüket”.

Az oldal hírek, ismertetők, autós kvízek és egyéb szerkesztői tartalmak keverékét tartalmazta. A különböző tematikus szekciók vagy “törzsek” lehetővé tették a lelkes felhasználók számára, hogy fotókat, videókat vagy egyéb információkat tegyenek közzé, hogy egy hasonlóan gondolkodó emberekből álló közösséget hozzanak létre a Reddithez hasonló stílusban.


Mindeközben annyi panasz gyűlt össze a Renault egyik, igen gyakran meghibásodó motorjával szemben, hogy Franciaországban már polgári peres keresetet nyújtottak be a gyártó ellen. A részletekről itt írtunk.