A legendás olasz autógyártó, a De Tomaso, amely olyan ikonokért felelős, mint a Pantera és a Mangusta, bejelentette, hogy a Capricorn Grouppal fog együtt dolgozni a legújabb modelljén, a P72-n. A Capricorn Group, amely korábban olyan autókban segített, mint a Le Mans-győztes Porsche 919 LMP1, a Nürburgring mellett fog együtt dolgozni az olaszokkal. 

Az eredeti tervek szerint a P72-est Amerikában fejlesztették volna ki, de számos fennakadás akadályozta a tervezett menetrendet. Ennek eredményeképpen azt a stratégiai üzleti döntést hozták, hogy a P72 előszériás és sorozatgyártású példányait a Capricornnal együtt ezen az új helyszínen készítik el.

Ettől függetlenül azt ígérik, hogy a márka jelenlegi partnerei az USA-ban, a létesítményekkel, a hajtásláncokkal és a kezdeményezésekkel együtt tovább bővítik a észak-amerikai jelenlétüket. A De Tomaso szerint ez a döntés is megszilárdítja a kiválóságra való könyörtelen törekvés filozófiáját.

Norman Choi, a De Tomaso Automobili elnöke szerint “a De Tomaso újjáélesztése óta nagy hangsúlyt fektettünk a P72-re és annak fejlesztési programjára, amely nagyon jól halad. Emellett jelentős előrelépést tettünk az üzleti fejlesztés terén is, ami erős alapot teremt a De Tomaso jövőbeli terjeszkedéséhez”.

Ezzel a bejelentéssel együtt a De Tomaso egy frissítést is közölt a P72-vel kapcsolatban. Megerősíti, hogy az eredeti karbonvázas elképzelést elvetették egy teljesen új váz javára. Ez az elrendezés további 9,9 centiméteres fejtérrel és 5 centiméteres lábtérrel ruházza fel a szuperautót a külső arányok kiigazítása nélkül.

Ehhez az alvázhoz új felfüggesztés csatlakozik, hogy javítsa a biztonságot és a minőséget, megerősítik, hogy a súlypont is jelentősen lejjebb került. Ezzel az új burkolattal a P72-es alváz megfelel a vonatkozó FIA és homologizációs biztonsági követelményeket, és egy karbon cellával rendelkezik, amely az utasok védelmét biztosítja a bukókeret nélkül.

A De Tomaso tisztázta, hogy az előszériás prototípusok építése folyamatban van, most, hogy a sorozatgyártású jármű külsejének tervezése befejeződött. Az elkövetkező hónapokban számíthatunk az említett prototípusok bemutatkozására, amelyet a járműfejlesztés, kalibrálás, validálás és töréstesztelés utolsó szakaszai követnek.

Ezek befejezése után a De Tomaso hozzálát a végleges termék megalkotásához, amelynek szállítása 2023 első felében kezdődhet meg. Úgy tudni, hogy a P72 ragaszkodik az eredeti hajtáslánc gyökereihez, és egy Ford által alkotott 5,0 literes V8-ast alkalmaz, amelyet a Roush feltöltött, hogy 700 lóerőt és 824 Nm nyomatékot termeljen.


Mindeközben annyi panasz gyűlt össze a Renault egyik, igen gyakran meghibásodó motorjával szemben, hogy Franciaországban már polgári peres keresetet nyújtottak be a gyártó ellen. A részletekről itt írtunk.