A költségvetési számok alapján 2019-ben csaknem 16,4 milliárd fontnyi bevétel származott az üzemanyagok adójából, amit közel 33 millió belsőégésű motorral szerelt jármű generált.

Az SMMT autóipari szervezet jelentése szerint ugyanakkor csak tavaly 48,1%-os visszaesést mutattak a dízelautó-eladások, és az értékesítéseknek csupán a 8,2%-át adták. Összehasonlításképp: 2020-ban ez az arány még 16% volt.

Benzines autókat a vásárlók 46,3%-a választott, ez szintén jelentős, 15,7%-os csökkenést mutat. A hibridek azonban sokkal népszerűbbek lettek, 2021-ben a brit vásárlók 18%-a tette le mellettük a voksát – tájékoztatott a kreszvaltozas.hu

A tendencia alapján a következő lépcsőfok a hibrid – elektromos közötti váltás lesz, ami 2028-ig mintegy 5 milliárd fontos adóbevételi csökkenést eredményezhet. A helyzeten az sem segít, hogy az eladások is folyamatosan romló statisztikákat jeleznek: 2021-ben a két évvel korábbihoz képest 28,7 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba az Egyesült Királyságban, ami 1,647 millió járművet jelentett.

Az 5 milliárdos kalkuláció jelenleg az az összeg, amit a brit költségvetés az autópályák, valamint a főútvonalak karbantartására, bővítésére fordít.


Mindeközben annyi panasz gyűlt össze a Renault egyik, igen gyakran meghibásodó motorjával szemben, hogy Franciaországban már polgári peres keresetet nyújtottak be a gyártó ellen. A részletekről itt írtunk.