Mi az? Bugatti, két kereke van, és 1599 lóerővel kevesebbet tud, mint a Chiron legvadabb változata? Naná, hogy egy „mikromobilitási eszköz” – ez ugyanis a hivatalos neve a mindössze 16 kilós, magnéziumvázas rollernek.
A kis elektromos járgányokat kínáló más autómárkákhoz hasonlóan a Bugatti sem maga fogja gyártani rollerét, ehelyett a Bytech International nevű céggel kötött partnerséget. A cég amúgy Fiat logós kétkerekűeket is gyárt, melyet idehaza is kapni, mintegy 165 ezer forintért.
Vélhetően a Bugattié ennél drágább lesz, ám a teljesítménye és a végsebessége is komolyabb, 700 W-os motorja nem kevesebb, mint 30 km/órás végsebességet tesz lehetővé, persze sport módban. Gazdaságosban nagyjából feleennyivel suhanhatunk.
Hatótáv terén sem lesz szégyenkeznivalója, nagyjából 35 kilométert lehet vele megtenni egyetlen töltéssel, a 10 Ah-s, kivehető akksit egyszerű fali konnektorra csatlakoztatva 4 óra alatt lehet 100%-ra tölteni – írta meg a Carthrottle.
Ár sajnos még nincsen, de induljunk ki a Lamborghini rolleréből, amiért nagyjából 180 ezer forintot kérnek.
Mindeközben annyi panasz gyűlt össze a Renault egyik, igen gyakran meghibásodó motorjával szemben, hogy Franciaországban már polgári peres keresetet nyújtottak be a gyártó ellen. A részletekről itt írtunk.