Szerencsére árat nem tudunk írni, hiszen a Mercedes és a svájci Sortimo együttműködéséből megszülető EQV-t kizárólag egyedi megrendelések alapján készítik, és mint az igények, így a végösszeg is minden esetben változó lesz – számolt be róla az E-Cars.

A nem mindennapi lakóautó két akkucsomaggal is rendelhető, az EQV250 60 kWh-s kapacitásával 236 kilométernyi hatótávot biztosít a WLTP-mérések alapján, az EQV300 90 kWh-s akkujával pedig mintegy 363 kilométert tehetünk meg.

Az EQV további érdekessége a kettő, összesen 800 watt teljesítményű napelem, ami leginkább az indító- és a segédakkumulátor töltésében segít. A Mercedes guruló luxuslakásába egyébként mosogatót, hűtőt, különböző praktikus tárolókat, forgatható üléseket, és egy sor hasznos extrát kérhet a kalandra vágyó vásárló.

AZ EQV-hez legközelebb eső testvére a belsőégésű motorral szerelt Marco Polo, ami felszereltségtől függően 20-30 millió forint környékén vihető haza.


Mindeközben annyi panasz gyűlt össze a Renault egyik, igen gyakran meghibásodó motorjával szemben, hogy Franciaországban már polgári peres keresetet nyújtottak be a gyártó ellen. A részletekről itt írtunk.