Ezúttal azonban egy olyan márkáról lesz szó, amiről túl sokat és túl sokan az öreg kontinensen még nem hallottak, pedig érkeznek ám ők is! Ez a GAC Motors. Villanyautós berkekben leginkább a hatalmas hűtőrácsú és mókás nevű Trumpchi GS8-ról lehet ismerős.
Nevetni azonban nem ér, hiszen a gyártó csak a hazai piacán évente félmillió (!) autót értékesít, most pedig egy már jóval befogadhatóbb ábrázatú modellt áraztak be, aminek nem mellesleg 1008 kilométeres a hivatalos, CLTC szabvány alapján mért hatótávja.
Szerencsére a Trumpchi nevet is elhagyták, ráadásul az Aion LX Plus-ra keresztelt SUV 144,4 kWh kapacitású szilícium-anódos akkucsomagja mindössze 15 perc alatt 80%-ra tölthető, a technológiát pedig úgy tűnik, hogy végre biztonsággal használhatóvá fejlesztették.
A 725 lóerős rendszerteljesítményű Aion 459.600 jünaról, vagyis átszámolva közel 23 millió forintról indul, ami annak ellenére is elég jónak tűnik, hogy a jövőben akár az európai piacon is megjelenő változata vélhetően ennél több lesz majd.
Az Aion Kínában több változatban is elérhető lesz, 93 kWh-s csomaggal, 600 kilométeres hatótávval már jóval kedvezőbb, átszámítva 14,3 milliós árcédulával látták el – írta meg a villanyautosok.hu.
Mindeközben annyi panasz gyűlt össze a Renault egyik, igen gyakran meghibásodó motorjával szemben, hogy Franciaországban már polgári peres keresetet nyújtottak be a gyártó ellen. A részletekről itt írtunk.