A Journal du Dimanche január 9-i számában írta meg, hogy Christophe Lèguevaques ügyvéd hamarosan csoportos keresetet fog benyújtani a Renault ellen. A pert az 1,2 literes TCe motor hibáinak áldozatául esett autósok számos panaszát követően indítanák meg, amely blokkot a Dacia, a Nissan és a Mercedes is használja.

Ez a benzines motor, amelyet 2012 októbere és 2016 júniusa között mintegy négyszázezer járműbe szereltek be a Renault Clióban, Mégane-ban, Capturban, Kadjarban  és Kangooban, a Dacia Dusterben, Dokkerben és Lodgyban, a Nissan Juke-ban és Qashqaiban (náluk DIG-T volt a motor neve), de még a Mercedes Citan furgonban, a Kangoo műszaki unokatestvérben is.

Az ezzel a blokkal felszerelt négyszázezer autóból a L'Argus becslése szerint 107 ezer lehet hibás. A fő hiba a túlzott olajfogyasztás, ami a motor egyszerű leállásához vezethet.

A Motor1 francia kiadásának szerkesztői a közösségi médiában több olyan kommentet is találtak, amely valóban ennek a motornak a meghibásodásáról szól, sőt, Facebookon már egy 3800 fős csoport is alakult, amely kifejezetten ennek az esetnek a megtárgyalását célozza.

Ezek a problémák nem igazán új keletűek, több ügyfél is kérte már a Renault-t, de a különböző érintett gyártókat is, hogy vállaljanak felelősséget a javításokért, de Christophe Lèguevaques elmondása szerint sikertelenül.

"Ha a bíróság helyt ad keresetünknek, és a céget büntetőjogilag bűnösnek találja, ügyfeleink a járművük vételárát meghaladó kártérítést és különböző egyéb összegeket kaphatnak"- mondta a JDD-nek. A Renault-csoport a maga részéről úgy becsüli, hogy felelősséget vállalt "90 Renault és Nissan-ügyfél esetében, akiknél probléma merült fel ezzel a motorral kapcsolatban".


Mindeközben megérkezett az új Kia Sportage magyar árlistája, ami jelentős drágulása ellenére így is kedvezőnek mondható. A részletekről itt írtunk.