A videók tanúsága alapján a kamion félig lelógott egy hatalmas szikláról, egy olyan borzasztóan félelmetes kínai úton, ahol még a létező legkisebb járművel sem szívesen közlekednénk.

A hihetetlen eset ráadásul három napig tartott, mely idő alatt a fülkében tartózkodó két ember szerencsére kiszabadult, habár nem lennénk meglepve, ha kiderülne, hogy olyan sokkot kaptak, hogy poszttraumás stressz szindróma tüneteivel jelentkeznek majd egy orvosnál.

Helyi sajtóértesülések szerint a sofőr semmi rosszat nem tett, egyszerűen csak követte a navigáció utasításait, azonban a rendkívül szűk és meredek út közepén egy az egyben csapdába esett. A képek alapján a sziklák elég magasan fekszenek ahhoz, hogy a kisebb személyautók elférjenek alattuk, de nem ez a helyzet egy hatalmas kamionnal.

A sofőr pedig úgy próbálta menteni a helyzetet, hogy megpróbált visszatolatni, ez azonban csak még rosszabbul sült el, s végül az lett a vége, hogy a kamion fele lecsúszott a szikla peremén.


Mindeközben megérkezett az új Kia Sportage magyar árlistája, ami jelentős drágulása ellenére így is kedvezőnek mondható. A részletekről itt írtunk.