Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója/technokirálya bejelentette, hogy az FSD csomag ára az Egyesült Államokban a mai 10 000 dollárról (kb. hárommillió forint) 12 000 dollárra (kb. 3,6 millió forint) emelkedik.

Musk tweetje szerint a módosított ár 2022. január 17-én lép életbe, és tovább emelkedik majd "ahogy közeledünk az FSD gyártási kódjának megjelenéséhez". Az árnövekedés egybeesik egy fontos új szoftverfrissítés kiadásával.

Musk nem árulta el, hogy azokra is vonatkozik-e, akik a tavalyi lehetőségen kapva előfizettek a szolgáltatásra. Ők jelenleg havi 199 dollárt, azaz kb. 60 ezer forintot fizetnek, de valószínűleg ez is drágulni fog, különösen, mivel a Tesla célja, hogy az egyszeri vásárlás felé terelje a felhasználókat.

Nem ez az első alkalom, hogy a Tesla megemeli a "teljes önvezető csomag" árát. Amikor először mutatta be az adaptív vezetéstámogató funkciókból álló csomagot, az FSD 5000 dollárba került, de az árat a debütálás óta többször is emelték. 

A többszöri áremelés ellenére az FSD még mindig nem felel meg a nevében mondottaknak, azaz nem vezeti az autót teljesen magától. Ehhez a legközelebb a 2021 októberében indított FSD Beta program áll, amely kizárólag az Egyesült Államokban érhető el. 

A szoftver lehetővé teszi, hogy a jármű autonóm módon vezessen a navigációs rendszerbe beírt célállomásig, bár a vezetőnek folyamatosan figyelnie kell, és készen kell állnia arra, hogy átvegye az irányítást. Ezért az FSD Beta a neve ellenére csupán 2. szintű vezetőtámogató rendszernek minősül.

Az FSD-vel felszerelt Tesla járművek tulajdonosai nem kapnak automatikusan hozzáférést az FSD Beta rendszerhez, amelyhez 97 feletti "vezetőbiztonsági pontszám" szükséges. Még ha a járművezető megfelel is a követelményeknek, és megkapja az FSD Beta-t, elveszítheti azt, ha pontszáma 97 alá csökken.

Az FSD Beta apropóján Musk azt is elmondta, hogy egy új frissítés (v10.9) várhatóan az FSD áremelésével egy időben kerül majd bevezetésre, egy másik, nagyobb v11-es frissítés pedig "valószínűleg a következő hónapban".


Mindeközben a Carwow élesben tesztelte, hogy különböző villanyautókkal mennyit lehet megtenni egy autópályán, mielőtt kifogy belőle a szufla. Az eredményről itt írtunk.