XPeng, Li Auto, NIO, ki hallott már róluk? Ami azt illeti, a NIO például már egy elég ütős, 1000 kilométeres hatótávú modellt is belengetett az ET5 személyében, Kínában pedig már a Shell-el is partnerségre léptek, de hamarosan az USA piacára is betörnek.

Világmárkának ugyanakkor a fent felsoroltak egyikét sem lehetne még nevezni, pedig hárman együtt 129 milliárd dollárt érnek! Csak összehasonlításképp: a Ford 79-et, a GM pedig 93-at. Persze ez is egy olyan lufi, ami még könnyen kidurranhat.

Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy mindhárom gyártó masszív növekedési pályára állt, az XPeng 263, a Li Auto 177, a NIO pedig 109%-kal növelte kiszállításait 2020-hoz képest – írta meg a HVG.

Mindemellett a kínai piac is a hullámzás jegyeit viseli magán, tavaly novemberben 9%-kal kevesebb autót adtak el az országban, mint egy évvel korábban, az éves összevetés viszont még így is 4,5%-os növekedést mutatott.

A kiszámíthatatlan eladási számokhoz az elektromos autók térnyerésének is köze van: bár a kormányzat által támogatott alternatív meghajtású járművekből egyre többet értékesítenek, a chiphiány mégis érezhetően visszaveti a termelési kapacitást.


Mindeközben a Carwow élesben tesztelte, hogy különböző villanyautókkal mennyit lehet megtenni egy autópályán, mielőtt kifogy belőle a szufla. Az eredményről itt írtunk.