A brit márka legújabb modelljén már csak az utolsó simításokat végzik, ugyanis a tesztprogram a végéhez közeledik, és már tényleg csak a legutolsó kötelező körök vannak hátra addig, míg a nagyközönségnek is bemutatják az autót, ez pedig előreláthatólag jövő tavasszal fog megtörténni.
Az Emira First Editionről már készítettek egy videót, mely bemutatja, hogy mire is képes valójában ez az autó, így már azt is tudni, hogy a kétüléses kupé egy Elise csővázzal, és a Lotus Sports Cars platformra épülő alumínium vázzal fog dolgozni, és az előzetes képek alapján elmondhatjuk, hogy borzasztóan izgalmas lesz, hiszen olyan speciális aerodinamikai megoldásokat láthatunk, melyek akár egy filmben is megállnák a helyüket.
Különlegességei közé tartozik, hogy a Lotus Emirát a legújabb belsőégésű motorral szerelik majd, egészen pontosan egy a Toyota 3,5 literes, 400 lóerős V6-os motorja dübörög majd a motorháztető alatt, és egy csinos kis hajtásláncot örökölt az Evora 400-tól, de nem kell aggódni, rendesen át fogják alakítani, hogy tökéletes legyen a vezetési élmény.
Automata vagy akár kézi, 6 sebességes váltóval érkezik majd, nyomatéka pedig attól fog függni, hogy melyiket választjuk, így ennek függvényében lehet 420 és 430 Nm is. Négy vezetési mód közül lehet majd választani, a Tour, a Sport, a Race és a Fully Off opciók állnak a sofőr rendelkezésére, melyek nevükhöz híven más és más élményt biztosítanak majd vezetés közben.
Mindeközben Nagy-Britanniában felfedeztek egy elhagyatott pajtát, melyben évtizedek óta porosodik több luxusautó. A helyről készült videót itt lehet megnézni.