A Street Speed 717 néven futó videós pár hete vette át egy Aventador SVJ kulcsait és valamiért úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz vele átugratni egy Ram TRX-szel – valószínűen azért, hogy sokan ráklikkeljenek.

A mutatványhoz a youtuber a Lamborghinit két, ugratóként funkcionáló földrakás köré állította és lendületből ugratott át rajta. Ettől eltekintve azt is érdemes megjegyezni, milyen simán landol a TRX, ami dicséri a felfüggesztést, a videóst pedig arra biztatja, hogy még párszor megismételje az ugrást.

Idén év elején a civilben Michael Hyssong néven ismert videós elég sok kritikát kapott, amiért egyik videójában átugratott egy patak felett, ugyanebben a videóban azt is látni viszont, ahogy belehajt a patakba.

Emiatt jelentette fel valaki az állami Halászati és Hajózási Tanácsnál, akik 18 pontban emeltek ellene vádat, amiért végül 53 ezer dollárt, azaz kb. 17 millió forintot kellett befizetnie bírságként.


Mindeközben eladósorba került egy Mercedes-Maybach GLS, amivel azonban van egy kis gondja: Érvénytelen az alvázszáma. A részletekről itt írtunk.