Mielőtt lelőnénk a slusszpoént, egy kis visszatekintés: az azóta méltán híressé vált M3 az E30-as szérián belül debütált még 1985-ben, és az alapmodellből gyártott 2,3 millió darabhoz képest elenyészően kevés, mindössze alig 18 ezer készült belőle.

Ezen belül is külön kuriózum a számozott Cecotto-verzió, a fotókon látható példány az 505-ből a 46-os, ahogyan azt a plakettje is bizonyítja. A 2,3 literes, 215 lóerős motorral szerelt kivitel végsebessége nem mellesleg 241 km/óra, a 0-100 pedig 6,6 szekundum alatt van meg neki, ezek mai szemmel nézve is igazán lelkesítő adatok!

Ami talán annyira már nem, az az eladósorba került ritkaság ára: az idén 33. évét taposó, órájában is fiatalos, mindössze 98 ezret futott M3-ért mintegy 130 ezer svájci frankot, tehát megközelítőleg 46 (!) millió forintot kérnek – írta meg a hvg.hu

Abból a szempontból talán annyira mégsem magas ez az ár, ha azt nézzük, hogy hervatagabb testvéreiért is minden további nélkül elkérnek 30 millió környéki összegeket.

És hogy miből ismerszik meg egy E30 M3? Többek között a speckó spoileréből, a szélesített frontjáról, vagy éppen a króm kipufogóvégéről. Aki ennél is többre vágyna, annak ott a 238 lovas Sport Evo változat, ebből hasonlóan kevés, mindössze 600 példányt gyártottak, átlagos ára napjainkban 60 millió környékén mozog.


A Top Gear mindeközben egymásnak eresztette a Forma-1, a WRC és a Formula E utóbbi éveinek bajnokait gyorsulási versenyen, vizes aszfalton. Az eredményről itt írtunk.