A Lancia az egyik hiánypótló márka a hatalmas Stellantis kínálatában. Egy évtizednyi finanszírozás áll majd rendelkezésükre, hogy bizonyítsanak egy olyan tervvel, amely többek között a Delta visszatérését is megcélozta.

Ez azonban csak négy év múlva érkezik, és teljesen elektromos hajtásláncot kap. A részletek még hiányosak, de a Kolesa.ru-nál készítettek egy sor nem hivatalos rekonstrukciót, amelyek azt hivatottak bemutatni, hogyan nézhet ki az új modell, ha megérkezik.

Az év elején a Lancia vezérigazgatója, Luca Napolitano azt mondta, hogy az autó "izgalmas" lesz, és a "haladás és a technológia manifesztuma". Ez nem árul el sokat, bár a "renderek" egy elegáns ötajtóst mutatnak, amely modernizálja a modell klasszikus formatervét egy új korszak számára.

A valódi megjelenés azonban egészen más lehet. A hűtőrács keskeny és ismerős, amelyet kerek fényszórók szegélyeznek, de az új modellen vékony LED-es egységek világítják majd meg az utat.

Az autó egyszerű alsó hűtőnyílást, a motorházfedőn pedig széles légbeömlőt kapott. Az első kerekek mögött magas, vékony szellőzőnyílások is vannak. Nem tudjuk, van-e funkciójuk, hiszen ez egy 100 százalékban elektromos autó, de jól néznek ki.

A Delta hátulja egyszerű, elegáns alsó lökhárítóval, két (ál)-kipufogónyílással és egy fekete betéttel a hátsó lámpák között. Az autó retrós megjelenését fehér, több küllős keréktárcsák teszik teljessé.

Jogosan feltételezzük, hogy a széles hűtőrács és a dupla kipufogó nem kerül a szériaváltozatba, amelyről a Lancia már elmondta, hogy nulla károsanyag-kibocsátású modellként tér vissza. Csak 2026-ban érkezik, így még várnunk kell egy darabig, mire láthatjuk az új Delta modellt, de nem fog hasonlítani a történelem egyetlen Lanciájára sem.

A jelenlegi találgatások szerint a Lancia az STLA Medium platformot fogja használni, amely a PSA eVMP platformjának továbbfejlesztése, és amely számos Stellantis modell, köztük az Alfa Romeo és a DS néhány autójának alapjául is szolgálhat, amelyeknek szintén egy évtizedük van arra, hogy sikeresnek bizonyuljanak a piacon.


Mindeközben előkerült egy videó a Ford Mustang Mach-E GT Performance Edition Autobahn-tesztjéről, ahol a legnagyobb megepetést egy Skoda Superb okozza. A részletekről itt írtunk.