A Toyota GR Yaris-t a tavalyi év végén mutatták fel, az érdeklődők pedig azonnal felkapták a fejüket, amikor a vállalat megemlítette, hogy akár a ralisportban is szerepet kaphat. Most az következik, hogy más autókat is a GR Yaris mintájára formáljanak, ugyanis sokan szeretnének utcára született versenyautót. 

Egy japán tuningoló úgy készül a 2022-es Tokiói Autószalonra, hogy nekilátott egy Toyota iQ átalakításának a GR Yaris mintájára. Egy szerelő szivárogtatott ki képeket a folyamatról, a koncepció pedig már első ránézésre is elég bizarr.

A legfurcsább, hogy a hátsó üléseket kidobták, hogy egy Kawasaki Ninja ZX-14R hajtását helyezzék be, a kipufogót pedig a hátsó ablakon vezetik ki. Bár ez a világ egyik leggyorsabb és legjobb motorja, megoldásnak nagyon egyedi, Bár az kétségtelen, hogy jelentős löketet adhat a kis iQ-nak az 1,4 literes, 16 szelepes erőforrás, a hátsó kerekekre terelt 208 lóerejével és 154 Nm-es nyomatékával.

A Gazoo Racong már korábban is épített sportos iQ-t, de az közel sem lett ennyire extravagáns. A GRMN iQ 130G-ből mindössze 100 darab készült, azok pedig főként vizuális tuningot kaptak az 1,3 literes, kompresszoros motor mellett.

 

Mindeközben a Copart nevű autós aukciós oldalon megjelent egy Land Rover Defender, megtévesztően jó áron. Hogy mi a bökkenő vele, arról itt írtunk.