2022 sűrű év lesz a BMW számára, tekintve, hogy már számos nagy teljesítményű jármű nevét ismerjük, amelyek debütálnak majd. Az M2, az M4 CSL, az XM és az iX M60 mind bemutatkozik jövőre, de ennél még izgalmasabb a M3 Touring sorozatgyártásban. A megújult 7-es sorozat is jövőre érkezik egy teljesen elektromos i7-essel érkezik majd, amelynek szintén M60-as származékot kell kapnia.

Lehet, hogy 2022-ben még ennél is többet kapunk, amikor az M divízió az 50. évfordulóját ünnepli. A BMWBlog szerint az “M autó rendkívül limitált darabszámú lesz, és meglehetősen egyedi, mind dizájnban, mind pedig az árképzésben is”. A jelek szerint az M3 és az M4 “50 Jahre” különkiadásai is csatlakoznak majd hozzá, de a jelentésből az tűnik ki, hogy ez teljesen más projekt lesz. 

Voltak találgatások arról, hogy ez a középmotoros M1 utója lesz, azonban nem szabad elfelejteni azt a 8-as kupét, amely az év elején a Nürburgringen körözött, amely prototípusnak vérfényes fényszórói, vörösre színezett hűtőrácsa és a hátsó ablakokba épített szellőzőnyílásai voltak.

Nem világos, hogy a furcsa prototípus egy 8-as előzetese volt-e, vagy egy másik jármű tesztmodellje. Ami azt illeti, a BMW már kizárta az M8 CSL-t, szóval az nem lehet. Ha a BMW a rajongói igényeket veszi figyelembe, akkor az M divízió fél évszázados fennállását nem egy SUV-val ünnepli majd, hiszen a rajongók egy része már most csalódott, hogy az M1 után az első testre szabott M autó egy magas építésű modell lesz.

A BMW megfogadta, hogy legalább az évtized végéig életben tartja a sorhatos és a V8-as motorokat, mivel a mérnökök keresik a módját, hogy a vállalat legnagyobb belsőégésű motorjait tisztábbá tegyék, hogy megfeleljenek az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási előírásoknak. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a 2022-ben érkező titokzatos M autóban is lesz belső égésű motor, de az lenne az igazi dobás, ha lenne. 

Az említett szigorúbb törvények már megölték az M760i-t és annak V12-esét, így jót tenne a BMW-nek, ha megtalálnák a megoldást. Bármilyen formát is öltsön, magas árcédulára és alacsony gyártási darabszámra számítsunk, valamint retro jelvényekre, ahogyan azt 2022-ben minden M és M Sport Package modell viselni fogja.


Mindeközben a Copart nevű autós aukciós oldalon megjelent egy Land Rover Defender, megtévesztően jó áron. Hogy mi a bökkenő vele, arról itt írtunk.