A jármű neve japánul olyasmit jelent, hogy „rohanás a jövőbe”. Kézi irányítással, egy kormánykerékkel és ajtók nélkül tökéletes módja, hogy a gyerekek a legszórakoztatóbb módon jussanak el vizsgálataikra.

A minivillanyautó akár 8 km/h-val is tud menni, de ha egy-egy gyerek túl virgonc, akár 1,6 km/h-ra is lehet ezt limitálni. Emellett fel lehet emelni hátsó kerekeit, így az ápoló, orvos vagy kísérő tudja irányítani azt.

Az utóbbihoz használt fogantyú az, ahova az infúziós zacskókat is lehet akasztani, míg az elülső csomagtartóban a kis sofőrök kedvenc játékaikat vihetik új állomásukra. A Shogónak van még pohártartója, különböző hangokat kiadó dudája és egy, az utasok saját maguk által rajzolt rendszámtábláját tartó keret is.

A Honda szerint mérnökük a kórházzal együttműködve próbálta igazolni, hogy van-e létjogosultsága a modellnek, még egy kórházi tesztpályát is kialakítottak, ahol a gyerekek kipróbálhatták, megfelelően biztonságos-e a Shogo, amelyről egy videót is készített a gyártó.


Mindeközben egy Tesla-vásárló megírta kálváriáját a gyártóval, miután az autó, amit rendelt, nem került gyártásba és miután változtatta rendelését, több opciót sem az eredeti áron kínáltak neki. A további részletekről itt írtunk.