Múlt héten két, nyitott csomagtartójú, egymás mellé parkolt SUV-ről terjedtek el a San Franciscói-Öbölben készült képek az interneten, amely után a helyi rendőrségnek közleményben kellett jeleznie az autósoknak, ne kövessék a példájukat.

Az Inside Editionnek nyilatkozott az egyik SUV tulaja, aki elmondta, azért hagyja nyitva a csomagtartót, hogy jelezze a tolvajoknak, nem tudnak tőle semmit elvinni. A San Franciscói Rendőrkapitányság helyettes kapitánya, Garret Tom szerint így is rengeteg rossz dolog történhet, például a tolvajok az autóba mászva kiszedhetik a sofőr okmányait a kesztyűtartóból.

A városban az autóból való lopások száma 32%-kal nőtt 2021-ben, szeptemberben és októberben pedig 25%-kal az idei átlag fölé is ment.

A rendőrség szóvivője, Adam Lobsinger hozzátette, hogy azok a lakosok, akik betöréses lopás áldozatai lettek, mindenképpen tegyenek feljelentést a rendőrségen, hogy a rendőrség az így beszerzett adatok alapján tudja, hol kell többet járőrözniük.


Mindeközben a Copart nevű autós aukciós oldalon megjelent egy Land Rover Defender, megtévesztően jó áron. Hogy mi a bökkenő vele, arról itt írtunk.