A 991-es generáció Porsche 911-ének utolsó változata kasztnija alatt egy 3,8-literes, turbós boxermotort rejt 691 lóerővel és 750 Nm-es nyomatékkal. Kizárólag a hátsó tengelyre küldi az erőt egy hétsebességes PDK duplakuplungos váltót, aminek szériagyártott modellben kevés párja akad.
A Huracán STO pár évvel fiatalabb a GT2 RS-nél, de a Lamborghini továbbra is kitart a szívómotorok mellett. Az STO-ban így egy régisulis, 5,2-literes V10-es van 630 lóerővel és 565 Nm-rel. Ezek elég komoly számok, de a Lambo így is egyértelmű nyomatékdeficittel küzd ellenfelével szemben.
A Formula E-ből kiebrudalt Daniel Abt mérte össze a két autót egy sor gyorsulási versenyen. Az eredmények alapján még a Lamborghini brutális tapadása sem tudja ellensúlyozni a teljesítménybeli hiányosságait.
Az első versenyen a Porschéé a jobb rajt, azonnal el is húz, 3,13 mp alatt százra gyorsul ellenfele 3,86 másodperce ellenében. A második menet szorosabb, de a győztes nem változik. Érdekes módon az STO a legtöbb Huracánnal ellentétben csak hátsókerék-meghajtással kapható, összkerekes modellként talán több esélye lett volna, bár súlya miatt ebben sem lehetünk biztosak.
Mindeközben a Copart nevű autós aukciós oldalon megjelent egy Land Rover Defender, megtévesztően jó áron. Hogy mi a bökkenő vele, arról itt írtunk.