Amikor az első Compact BMW bemutatkozott, a márka kínálata közel sem volt olyan sokszínű, mint manapság. Bár a cég igyekezett a kockázatot a legkisebbre csökkenteni, ennek a terméke lett a Compact, amely a 3-as sorozaton alapult, ötletnek jó volt, de nem vált be annyira, mint amennyire a BMW szerette volna.

Egy vállalkozó szellemben megálmodott projekt azonban kitalálta, hogy ennek az autónak a motorházteteje alá becsempész egy hatalmas, 5,6 literes V12-es motort, amelyet egy 8-as BMW-ből kölcsönöztek. A Racing Dynamic tett egy vad kísérletet arra, hogy mi történt volna akkor, ha 1996-ban mer a német gyártó egy kicsit nagyobbat álmodni. 

Kiderült, hogy ez egy 5,6 literes V12-es volt, amely egy E31 850CSi-ből származott a kilencvenes évek közepén, ezt párosították egy Getrag hatfokozatú kézi sebességváltóval. A BMW legkisebb karosszériás autója a módosítások után 4,5 másodperc alatt tudott 100 km/órára gyorsulni, ami még mai mércével mérve is rendesen megállja a helyét. 

Biztos, hogy ez a különleges projekt sok rajongó számára érdekes, akik kíváncsiak arra is, hogy milyen vezetni. Egyenes vonalban valószínűleg nagyszerű lenne, de az első tengelyre nehezedő nagy tömeg miatt valószínűleg nem olyan egyszerű kanyarodni vele. 


Mindeközben egy videós megtette azt, amit mindannyian szeretnénk: egy független mérést arról, megállja-e a helyét a Bugatti állítása, miszerint a Chiron 1600 lóerős. A végeredményt itt lehet megnézni.