A két tweet alapján, melyek a kocsi elejét és hátulját mutatják, egyértelmű, hogy szemet gyönyörködtető látványban lesz részünk. A Ford GT Alan Mann Heritage Edition konkrét inspirációja az 1966-os GT 40 versenyautó volt, amit a gyártó az Alan Mann Racinggel közösen épített a le mansi 24 órás versenyre.
Bár végül másik autóval indultak, a kísérleti autót alumíniumpanelekkel és egyéb módosításokkal így is megrendelt belőle a Ford ötöt, ebből végül kettő készült el. Hogy az új kiadás is könnyűsúlyú lesz-e, azt ma még nem tudni, de mindenképpen illő tisztelgés lenne az előd felé, arról nem is beszélve, hogy a vásárlók mennyire örülnének neki.
A Ford Heritage Edition-modelljei azonban nem arról híresek, hogy sok módosítás lenne rajtuk. A retrós modellek sokkal inkább egyedi festésükkel emlékeztetik az ügyfeleket a Ford GT 40 legnagyobb sikereire.
Az Alan Mann Racing ma is működik, az alapító fia, Henry üzemelteti és elsősorban régi autókon dolgoznak. A 60-as években a csapat több Fordja nagy sikereket ért el például a Monte Carlo-ralin és az autós Tour de France-on. Sajnos egyelőre nem tudni, mikor jön a végleges változat, de a teaser megjelenése alapján nem kell sokat várni rá.
Mindeközben kiszivároghatott, milyen erős lesz az Alfa Romeo új, roppant fontos modellje, a Tonale. A részletekről itt írtunk.