Nem ez az egyetlen problémás helyzet az első európai Tesla-komplexum körül, amit ugyan októberben már ünnepélyes keretek között felavattak, de a tervezett évi 500 ezer autó gyártása még igen távoli célnak tűnik - számolt be az autopro.hu.

Környezetvédelmi aggályok már korábban is adódtak, ekkor aktivisták a vízszennyezés miatt szólaltak fel, most pedig a megnövekedett vízhasználat okán merültek fel lényeges kérdések. A helyi vízszolgáltató szerint ugyanis kétséges a hálózatból kinyerhető mennyiség biztosítása.

A szóban forgó évi 1,4 millió köbméter így is kevesebb, mint amennyit a tervek szerint a gyár felhasználhatna, azonban még most is fennáll a környék vízellátásának veszélye, az aktivistacsoportok által indított perek pedig tovább szorongatják mind a Teslát, mind a vízszolgáltatót.

Tovább fokozza a bajt, hogy Brandenburg tartománynak is jóváhagyását kell adnia a gyár működéséhez, ráadásul a bíróság a függőben lévő ügyeket elhalasztotta, így minden bizonnyal tovább csúszik a termelés beindítása.


Mindeközben az Egyesült Államokban tökéletes vizsgája ellenére buktattak meg egy fiatal fiút, egy apróság miatt, ami szabályváltozást is eredményezett. A részletekről itt írtunk.