A megújult C-osztály leleplezésére még februárban került sor, ám akkor még csak a szedán és a kombi változatról tudtunk. Nem sokkal később azonban, augusztusban jött a hír, miszerint jön a a kombi C-osztály terepjáró jellegű változata is, mely már Magyarországon is elérhető: a C-osztály All-Terrain.

Ha van felesleges 19,3 millió forintunk, lecsaphatunk a legújabb modellre, egészen pontosan pedig a C200 4Matic kivitelre, mivel a C220 d 4Matic alapárát 19,9 millió forintban határozták meg Magyarországon. Ha a normál kombival szeretnénk összehasonlítani az árakat, nem sok differenciát láthatunk, mivel a C200 4Matic alapára 18 millió forinttól indul, míg C220 d 4Matic kicsit többe kerül, e kivitelért ugyanis 18,6 millió forintot kell letennünk az asztalra.

De itt még nem állt meg a történet, hiszen választhatjuk a nagyobb méretben érkező E200 4Matic All-Terraint is, melynek alapára 22,17 millió forint, de ha ennél is többet akarunk, ott van az E220 d 4Matic All-Terrain, melyért 22,9 millió forintot kérnek, ha nem akarunk bele semmilyen extrát.

A C-osztály All-Terrain egyedi offroad üzemmódokat kapott, valamint egyedi hűtőrácsot, speciális lökhárítót, matt kerékjárati íveket, és megemelt futóművet; a kivitel pedig valamivel hosszabb és szélesebb is, mint a normál kombi, sőt, még hasmagassága is változott, ugyanis 4 centiméterrel megnőtt a többi kivitelhez képest.

C200-as változat egy 204 lőerős, 300 Nm-es, 1,5 literes 4 hengeres turbós benzinmotorral dolgozik, míg a C220 d 2 literes 4 hengeres dízel motorral, 200 lóerőt és 440 Nm-t produkál. Mindkét verzió lágyhibrid meghajtással van ellátva, a villanymotor pedig 20 lóerővel és 200 Nm-rel egészíti ki a belsőégésű motort.


Mindeközben Ken Block ezúttal a 14 éves lányát, Liát ültette a Hoonicorn volánja mögé, hogy megvívjon egy 4000 lóerős, az amerikai dragbajnokságban szereplő Corvette-el. Az eredményt itt lehet megtekinteni.