Az egyik ilyen potenciális kihívó a Kia egyik legújabb villanyautója, az EV6, amely technikája tekintetében még a konkurenciáknál is jobban teljesít. Ára tekintetében sincs nagy aggódni való, 16-24 millió forint közöttiek a listaárak, ami egyelőre átlagosnak mondható.

Kiemelendő, hogy a 170 lóerős e170 RWD Air alapverzióban akár 15 millió forintért hozzá lehet jutni, miközben a 228 lóerős farmotorral felszerelt GT Line listaára 19.2 millió forint. A Vezess.hu csapata most az utóbbit vitte el egy tesztkörre, melynek eredményeiből ebben a cikkünkben szemlézünk.

A külső szempontjából elmondható, hogy modern formatervű és némiképp futurisztikusra sikerült az EV6. A tesztelt hátsókerekes GT Line 1.5 centiméterrel hosszabb az alapverziónál a maga 4695 milliméterével. Az autó tengelytávja 290 centi, magassága 155 cm, míg a szélessége közel kétméteres.

A belső térre rátérve a Vezess.hu megállapította, hogy az autó félmagas koncepciója legfeljebb középtermetű vagy magas, de kompromisszumkész emberekkel működik. Az is szembetűnő volt, hogy az utastér padlószintjét növelte az akkumulátor térigénye, az is tény ráadásul, hogy az EV6-ot crossoverként kellett megalkotni a jobb eladhatóság miatt.

A magas sofőröket kifejezetten hátrány érheti, a műszerfal és a tolótető közötti sávokban ugyanis csak akkor lehet normális kilátni, ha erősen megdöntik az üléstámlát, ami miatt számottevően fárasztóbbá válik a vezetés, ezen meg már a tengelyirányú állítás sem tud kompenzálni.

A Vezess.hu megállapította azt is, hogy rossz irányba indult el a Kia a belső tér tekintetében, mivel eddig az egyszerű és egyértelmű belső tér volt a nagy előnyük. Erre példának hozták, hogy ugyan meg lehet találni például a hangerő-szabályozó gombot, viszont ott a klímapanelen kell átváltani a multimédiaegység menüjére.

Hiába a kritika azonban, a Kia EV6-nál is megállapítható a „nagystílű, menő és nemes hangulatú tér”, amely egyben otthonos is. A világos-sötét kontrasztú üléskárpitokat is jól eltalálták, valamint a kék díszfények és az ajtótároló kifejezett eleganciát kölcsönöz a járműnek.

Fontos megjegyezni azonban, hogy a hátsó ablakokból valamilyen oknál fogva a Kia kihagyta az akadályérzékelőt, ami nagy kontraszt a korábbi jó pontokhoz képest. Mint a Vezess.hu is megjegyzi, ez a 20 évvel ezelőtti Focusokon és Opeleken is fellelhető volt.

Csomagtartója tekintetében viszont nem lehet ok panaszra, mert alapesetben 520 literes, de 490-től 1300 literig bármeddig lehet állítani, utóbbi esetben bővíteni. A Kia ráadásul meghúzta a váratlant, és előre biztosítottak némi csomagteret.

Technikáját tekintve kiemelendő, hogy bár lehet kapni kétmotoros és összkerekes verzióban is, a padlólemez kifejezetten a hátsókeresekre készült. A szilícium-karbid félvezetőknek köszönhetően nagyon kis hőt fejleszt, aminek révén pár százalékkal a fogyasztás is csökken.

A kipróbált tesztautó alapvetően egy hátsókerekes Ev6, amelyet egy 228 lovas farmotor hajt, csak akkor hajtja az első kereket, ha két motor van benne: ennek eloszlása pedig egy jóval erősebb hátsó, és egy gyengécske első motor. Az alapverzióban 350 Nm, a GT-ben viszont 390 Nm nyomatékot ad le a hátsó villanymotor.

Az EV6-nak kifejezetten nagy előnye, hogy a 400 és 800 voltos töltőket is használni tudja, így átlagon felüli sebességgel képes töltődni. A villámgyors egyenáramú töltés pedig nemcsak ideális hőmérsékleten, hanem folyadéktemperálású akkucsomaggal a hidegben és hőségben is működni fog.

A gyártó ígérete szerint az EV6 hatótávja 360 és 506 kilométer között alakul, de a Vezess.hu szerint a nagyobbik akkumulátorral 310-320 kilométer volt a hatótáv télen körülmények, és sok hegyre való fel-le menetellel. A teszt során ráadásul a fogyasztós se volt durva, 18.4-32.8 kWh/100 km között ingadozott.

Az elektromos Kia gyárilag szabályozott sebessége 185 km/óra, a százas sprintet pedig 7.3 másodperc alatt teszi meg. A Vezess.hu konklúziója szerint bár tény, hogy vannak nehezen lenyelhető hibái az EV6-nak, a különleges és fejlett technika, valamint a külső-belső elegancia miatt nagyon menő autó lesz.


Mindeközben Ken Block ezúttal a 14 éves lányát, Liát ültette a Hoonicorn volánja mögé, hogy megvívjon egy 4000 lóerős, az amerikai dragbajnokságban szereplő Corvette-el. Az eredményt itt lehet megtekinteni.