A svéd cég az utóbbi időben elképesztően összetett Jesko ikermotorjaival kápráztatja el az embereket, amelyek mindegyike a világ leggyorsabban pörgő sorozatgyártású motorjával büszkélkedhet. Az olyan újításokkal, mint a “rakéta” katalizátor, a diadém szinkron-helix ajtók és a Triplex felfüggesztés, a Koenigseggnek mostanra már ki kellene fogynia az ötletekből.

Aztán a Koenigsegg forradalmasította a sebességváltókat a Direct Drive Transmission, majd később a Light Speed sebességváltóval. Azonban a svédeknek ennyi nem volt elég: itt van a David, a Koenigsegg innovatív invertere, amely minden mást felülmúl a piacon.

Ahogy a Koenigseggnél lenni szokott, a magas elvárásoknak, hogy mire legyen képes egy inverter, nem felelt meg az, ami már a piacon volt, és most egy első osztályú SiC hatfázisú invertert eredményezett, amely akár 750 kilowattos teljesítmény mellett 1.300 Arm váltakozó áramot képes előállítani 850 voltos egyenfeszültség mellett (DC). Tömege mindössze 15 kilogramm, térfogata pedig 10 liter. 

“Mivel az inverter kisebb, könnyebb és nagyobb teljesítményű, mint amit odakint találtunk, Dávidnak neveztük el, mint a Dávid és Góliát történetében” – osztotta meg a titkot a cégalapító Christian von Koenigsegg. 

Dávid egyszerre erős és okos. Saját fejlesztésű, rugalmas algoritmusokkal és szoftverrel működik, amelyet a Koenigsegg felhőjén keresztül folyamatosan frissítenek, és akár két motort is képes egymástól függetlenül, vagy egy motort akár 750 kW-os teljesítménnyel működtetni. Biztonságos csatlakozást, kiemelkedő hatékonyságot és alacsony elektromágneses kibocsátást ígér.

“Nagyon örülök, hogy ezt az úttörő technológiát komponensként kínálhatjuk az előrelátó cégeknek és vállalkozóknak. Ezen alkatrészek megosztása lehetővé teszi, hogy a Koenigsegg hatással legyen a CO2-csökkentésére" – fejtette ki Koenigsegg. 

 

Mindeközben Ken Block ezúttal a 14 éves lányát, Liát ültette a Hoonicorn volánja mögé, hogy megvívjon egy 4000 lóerős, az amerikai dragbajnokságban szereplő Corvette-el. Az eredményt itt lehet megtekinteni.