Az Euro NCAP 1997 óta végez törésteszteket, mégis csak 2001-ben jött el az ideje, hogy öt csillaggal jutalmazzon egy autót, mely a Renault Laguna volt. A modell pedig ezzel a teljesítménnyel túlzás nélkül történelmet írt, most pedig ismét sikerült, de a legrosszabb értelemben: a Zoe a harmadik modell városi autó, mely 0 csillagot kapott, korábban ugyanis a 2018-as Fiat Panda és a 2017-es Punto teljesített ilyen gyászosan.

Egészen érthetetlen, hogy ez hogyan történhetett meg, hiszen ez a Zoe gyakorlatilag második generációs, mégis inkább mondható az eredeti modell frissített változatának. A 2020-ban bemutatott modellből ugyanis kikerült az oldallégzsák, helyette pedig egy "kevésbé hatékony" mellkasi légzsákkal szerelték fel, mely "nem védi az utasokat".

Az EURO Ncap szerint a Renault Zoe Mk2 "összességében gyenge védelmet nyújt az ütközések során, gyenge védelmet nyújt a veszélyeztetett utasok számára, és nem rendelkezik értékelhető ütközéselkerülő technológiával, amiért nem kaphat csillagot". Az automatikus vészfékezés hiánya is tovább rontott a helyzeten, de masszív kritikát kapott a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer szériafelszereltségének hiánya miatt is.

Amire egyáltalán nem számítottunk az az, hogy Dacia Spring jobb eredményt ért el, mint a Zoe a törésteszten. A Springnek ugyanis csak sikerült összehoznia egy darab csillagot, de nem úszta meg a kritikákat sem:

"A törésteszteken nyújtott teljesítménye egyenesen problémás, a frontális ütközési tesztek során a vezető mellkasát és a hátsó utas fejét érintő életveszélyes sérüléseknek nagyon magas a kockázata, az oldalütközésnél pedig a mellkas védelme marginális. A közepes törésteljesítmény és a gyenge ütközéselkerülő technológia egycsillagos minősítést eredményez".

A teljesítménye pedig olyan rossz volt összességében a modellnek, hogy még Michiel van Ratingen, az Euro NCAP főtitkára is aggodalmának adott hangot az autó biztonságosságával kapcsolatban:

"Ezek az autók nemcsak, hogy nem kínálnak szériafelszereltségként semmilyen értékelhető aktív biztonságot, de az utasok védelme is rosszabb, mint bármelyik jármű esetében, amelyet hosszú évek óta láttunk. Cinikus a fogyasztóknak megfizethető zöld autót kínálni, ha ennek az az ára, hogy baleset esetén nagyobb a sérülésveszély".


Mindeközben Ken Block ezúttal a 14 éves lányát, Liát ültette a Hoonicorn volánja mögé, hogy megvívjon egy 4000 lóerős, az amerikai dragbajnokságban szereplő Corvette-el. Az eredményt itt lehet megtekinteni.