A Redditen osztották meg azt a képet, melyet látva még mi is kellemetlenül éreztük magunkat: a képen látható, ahogy a fekete Lotus a versenypálya mellett parkoló Ford Transit alatt pihenget. Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy a Ford sofőrje ronthatta el a manővert, de kiderült, hogy egyáltalán nem így történt.

Látszólag a Ford Transit sofőrje vétett, és a kép alapján úgy tűnik, mintha a furgon sofőrje letért volna az útról és egyenesen nekicsapódott volna a Lotusnak. A helyzet azonban az, hogy a Lotus ment neki a furgonnak, ráadásul nem is akárhogy, hiszen a Lotus hátsó kerekei mögött tisztán látszanak a féknyomok, melyek arra utalnak, hogy a Lotus sofőrje elveszítette az irányítást az autó felett.

Az egyik kommentelő pedig pontosan megosztotta a történteket, elmondása szerint ugyanis a Lotus sofőrje volt a hibás, aki miközben elhagyta a boxutcát, elvesztette az irányítást a vadonatúj Lotus felett, és a furgon alatt landolt.

Szegény Lotus nagyon komoly sérüléseket szenvedett, az aszfalton több karosszéria darabka is hever, és szinte borítékolható, hogy a motorháztetőnek is annyi. A szélvédő nagy valószínűséggel szintén nem úszta meg a történetet, és látszólag a tető is igen komoly károkat szenvedett, így nem irigyeljük a biztosítót, sem a tulajt.


Mindeközben Ken Block ezúttal a 14 éves lányát, Liát ültette a Hoonicorn volánja mögé, hogy megvívjon egy 4000 lóerős, az amerikai dragbajnokságban szereplő Corvette-el. Az eredményt itt lehet megtekinteni.