Az Audi TT RS kultusza mellett nem mehetünk el szó nélkül, amelyet a motorelrendezésnek köszönhet, amely egy turbófeltöltős öthengeres egy igazán különleges hangzásvilággal, de az is tény, hogy annál sokkal többre is képes, mint ami a gyárban kihoztak belőle.
Ez a 800 lóerős TT RS a németországi Neuhardenberg repterén mérte össze magát 800 méteren néhány igazi ikonnal, többek között egy Nissan GT-R-rel, egy Mercedes-AMG GT S-sel, de még egy módosított Porsche 911 Turbo RS ellen is.
A TT először nem tűnik annyira gyorsnak, szinte minden riválisa otthagyja a vonalon, aztán lassan felzárkózik az Audi. 400 métereket itt nem futottak, a célba éréskor viszont mérték a sebességet, a TT 282 kilométer/órájával ellentétben a GT-R-nek csak 264 kilométer/órája volt.
A második futamban a TT egy Golf-versenyzővel mérkőzött meg, ami nagyjából ugyanígy alakult. Ezután egy E63 Wagon-t is legyőzött, majd egy Mercedes-AMG GT S ellen versenyzett. Az AMG egy kicsit nehezen indult el a vonalról, így a TT előnybe került, de a verseny végére megfordult a sorrend. A TT győzött, 16,55 másodperces idővel, szemben az AMG 16,85 másodperces futásával.
A végéhez közeledve az Audi RS3 ellen is megmérkőzik, így bepillantást nyerhetünk a teljesítménykülönbségbe a széria hajtáslánc és a 800 lóerős változat között. Az RS3 18,27 másodperc alatt teljesítette a 800 métert 241 kilométer/órás sebességgel, a módosított TT RS 16,27 másodperc alatt tette meg, és 285 kilométer/órás sebességgel haladt át a célvonalon.
A legmeglepőbb eredmény egy módosított 911 Turbo S ellen született, még akkor is, ha ez egy korábbi generációs Turbo volt. A Porsche 17,1 másodperces időt ért el, míg az Audi 17,3 másodpercet, míg az Audi 5 kilométer/órával gyorsabb volt a célban.
Mindeközben a Ferrari Forma-1-es pilótája, ifj. Carlos Sainz autót váltott: eddig egy megbízható Volkswagen Golf GTI volt a fő közlekedési eszköze, de ezúttal a munkaadója katalógusából választott. Hogy mit, azt itt lehet megnézni.