Az egy darabban létező tanulmány eredetileg alacsony példányszámú szériában lett volna gyártva, egy ponton már úgy tűnt, hogy az Aston Martint a Ferrari és a Lamborghini szintjére emelheti.

Az erőt egy 5,3-literes V8-as adta két Garret turbófeltöltővel, így 608 lóerőt és 678 Nm-es nyomatékot tudott termelni. Az Aston Martin azt állította, hogy akár 381 km/h-s végsebességet is elérhet, de ez valószínűleg csak egy belső számítás volt, ahogy a Lamborghini Countach esetében a 306 km/h: A Bulldog való életben lemért legnagyobb sebessége 309 km/h volt.

Sajnos a cégnek pénzhiány miatt 1981-ben, egy évvel bemutatója után el kellett kaszálnia, az egyetlen megépült példány pedig először a Közel-Keletre, majd az Egyesült Államokba került. Nemrég Richard Gauntlett, a projektet negyven éve leállító vezérigazgató, Victor Gauntlett fia vezetésével kezdték el felújítani a modellt.

Ezt a munkát a Classic Motor Cars végezheti el, akik Nagy-Britanniában restaurátori díjat is nyertek korábban. Ennek ellenére saját lábán is szívesen közlekedik a Bulldog, ahelyett, hogy a dicsőségben sütkérezne, múlt héten 261 km/h-val száguldott egy kifutópályán, 2022-ben pedig a 322 km/h-t céloznák meg vele építői.


Mindeközben a Hyundai Ioniq 5 még a hazai prémiummodelleket is megelőzve az év autója lett Németországban. A részletekről itt írtunk.