Az i7 prototípusáról már születtek felvételek, a BMW most azonban maga tájékoztatást a fejlesztésről, amely a téli tesztelés szakaszában jár Svédországban, a sarkkör közelében. Ez már az utolsó próbája a hajtás- és felfüggesztési rendszereknek, a vállalat szerint a mérnökök különösen a teljesítménykezelés és a kényelem közötti egyensúly javítására összpontosítanak.

A teszt ezen kívül fontos visszajelzésekkel fog szolgálni a az akkumulátor extrém hidegben nyújtott teljesítményéről is, ami az elektromos járművek hatótávolságát általában megnöveli. Akár 200 kilowattóra kapacitású akkumulátor is kerülhet bele, amely 640 kilométerre lehet elegendő. 

Az iX xDrive50  akkumulátorának bruttó kapacitása 111 kilowattóra, ez 480 kilométerre elég, azonban 80 százalékra kevesebb mint 40 perc alatt töltődik fel, ez azt jelenti, hogy 10 perc töltés akár 144 kilométert is lehet nyerni. Hasonló számokra számíthatunk a 7-es sorozat modelljei kapcsán is. 

A fékenergia-visszanyerés is segít növelni a hatótávolságot. Az iX-ben és valószínűleg ebben az i7-ben is a vezető választhatja ki, hogy milyen erős legyen a regeneráció. A legsúlyosabb beállítás lehetővé teszi az egypedálos vezetést, mivel a motorfék elegendő lesz ahhoz, hogy a jármű teljesen lelassuljon.

Az újratervezett 7-es sorozat várhatóan jövő év végére kerül a szalonokba, 2023-as modellként, az i7-tel együtt. 


Mindeközben a Hyundai Ioniq 5 még a hazai prémiummodelleket is megelőzve az év autója lett Németországban. A részletekről itt írtunk.