A 41,28 millió forintos árcédulával rendelkező 333 lóerős EQS 450+ jelenleg a kínálat közepe, ez a modell állt ki a 435 lóerős, 43,65 millió forintba kerülő összkerékhajtású S 500 ellen.

Az Autónavigátor szerint nem igazán lehetett volna megjósolni a 400 méteres gyorsulási verseny eredményét, hiszen az EQS mellett szól a több nyomaték, míg a benzines társa több lóerővel, kisebb tömeggel és négykerékhajtással állt mellette rajthoz.

Az indulás utáni első pillanatokban azonban már tudni lehet, mi lesz a rali vége. Az S-osztály egy szempillantás alatt elhúzott, és a gyorsan megszerzett előnyét végig sikerült megtartania.

A 400 kilóval többet nyomó elektromos Mercedes nem tudta tartani a lépést az S 500-al, bár a 400 méteres távon kevesebb mint egy másodperc különbséggel értek végül célba (13,4 másodperc és 14,3 másodperc).


Mindeközben megérkeztek a DS 4 hazai árai, amelyek nem is olyan vészesek, mint egy prémiumnak szánt autótól várnánk. A részletekről itt írtunk.