A német tuner már nem először nyúl hozzá a Lamborghini Urushoz, legutóbb egy totálisan kékben úszó Venatust mutattak be, és szemmel láthatóan azért készült így, hogy minden esetben kitűnjön a tömegből. Korábban már előrukkoltak egy fehér és lila színben pompázó verzióval is, a legújabb azonban garantáltan bántani fogja a szemed.

Aki imádja a rikító színeket, valószínűleg most nagyon örül ennek a sárga Urusnak, ami egészen biztosan kitűnik a tömegből. Ha kíváncsi vagy a sárga szuperautóról készült fotókra, azt javasoljuk, hogy kicsit vegyél vissza a fényerőből, mert garantáltan ki fogja sütni a szemed ez a sárga szín.

Természetesen nem csupán a szín, ami újdonság az autón, de nehéz lenne ettől elvonatkoztatni. A széria Urushoz képest a Mansory Venatus jóval szélesebb karosszériával rendelkezik, felkerült pár szénszálas alkatrész, ráadásul kapott egy szárnyat a hátsó ajtóra szerelve, és egy tetőspoiler is felkerült rá.

A korábbi verziókkal ellentétben ez az Urus nem kapott másik színt, hogy kiemelje az eredetit, mindössze ezzel a rikító sárga színnel dolgozik. Ráadásul olyannyira sárga, hogy nem csupán kívül, de belül is abszolút uralkodó a szín: a bőrkárpit, a padlószőnyegek, sőt, még a tetőkárpit is ebben a mesés színben pompázik.

A német tuner szerencsére az autó teljesítményét is megosztotta, ami kifejezetten impozáns az átalakítás után, mivel 820 lóerős motorjával 1050 Nm nyomatékot ad le, végsebessége 320 km/óra, a 0-100 km/órás sebességet pedig nem több, mint 3,2 másodperc alatt képes teljesíteni.


Mindeközben megérkeztek a DS 4 hazai árai, amelyek nem is olyan vészesek, mint egy prémiumnak szánt autótól várnánk. A részletekről itt írtunk.