A gyártó az értesítőben azt írja, hogy a hátsó tengely egyik karjának összekötésénél a csavarok esetlegesen lazán lehettek összerakva, ez esetben a szándékoltnál nagyobb mozgásteret ad a felfüggesztés egyes elemeinek, amennyiben pedig a csatlakozás megszakad, megnövekedik a balesetveszély.

Szerencsére a visszahívás mindössze 35, 2020. június 17. és 2020. november 16. között gyártott modellt érint. A cég a gyártási jegyzőkönyvek alapján azonosította be őket. A Porsche egy új anya és csavar felhelyezésével javítja a hibát, majd azokat az előírt módon húzza meg. A környező elemeket is megvizsgálják, amennyiben sérültek, azokat is cserélik.

A kereskedések értesítése már elkezdődött, a tulajdonosokat 2022. január 18-tól kezdve fogják behívni a szervizbe.

Ennél jóval komolyabb problémák miatt is kellett már visszahívni a Taycant, júliusban a Porsche arra figyelmeztetett, hogy egy szoftverhiba miatt az autó teljesítményt veszíthet. Ezt egy gyors frissítéssel megoldották. Egy hónapja újabb visszahívást kellett elrendelni, szintén a felfüggesztés hibája miatt, ebbe a körbe pedig pár Panamera is bekerült.


Mindeközben a Lada bejelentette, hogy az évtized második felében piacra dobják saját crossoverüket, erről egy korai renderkép már rendelkezésre is áll, itt lehet megnézni.