Az egyik komoly hasonlóság a kettő között az utastérben van, így ebből a szempontból inkább ítéletet lehet róluk mondani inkább, mint összehasonlítani őket. Egyes elemek, mint az ülések, a kormány és a digitális műszerközpont, jók voltak, de a képernyőket elég nehéz irányítani, főleg a kormányon és a középkonzolon. Ezek egyike se volt azonban menthetetlenül súlyos hiba.

A Throttle House a GTI-t veszi az összehasonlítás alapjának. A kormánymű és a váltó is megfelelőek, a menet pedig valahol a sportos és a durva között volt, azonban kifejezetten rosszul juttatja el az autó a lóerőket a kerekekig. Akárhányszor beindították, mindig megugrott a kerék, szerencsére alapfelszereltség az önzáró differenciálmű. Összességében a GTI megtartotta az előző generációk jellemzőit, de megtoldották azt egy egészséges erőbeli fejlesztéssel.

A Golf R pedig mindent, ami a Golf GTI-ben jó, tovább javít, hála az összkerék-meghajtásnak. Ez nem mindig volt így, korábban a rendszer az első tengelyt részesítette előnyben, így nem volt észrevehető nagy különbség az irányításban. Az új rendszer azonban határozottan több erőt küld hátra, így könnyen túl lehet kormányozni a Golf R-t. Menete mindennapi használathoz is megfelelő, kényelmes és a kormányzás mellett az erőhasználat is jobb volt, mint a GTI-nél.

Az ítélet? Ezúttal, hála annak, hogy a VW minden gyermekbetegségét (amelyek nagy része az összkerék-meghajtású rendszerből fakadt) kiküszöbölte, sokkal nagyobb élmény a Golf R-t vezetni és sokkal inkább megéri az érte kiadott több pénzt, szóval akinek van rá pénze, inkább válassza őt, ha egy praktikus, de virgonc autót szeretne mindennapi használatra.


Mindeközben egy arab sejk sok nemtetszést kiváltó videójában felvette, ahogy házi kedvence, egy medve leszakítja Lamborghinije ajtaját, ezt itt lehet megtekinteni.