A Carscoops beszámolója szerint a vállalat jelenleg 67 önvezető autót üzemeltet Peking egyik külső kerületében. A Baidu arról nem beszélt, hogyan alakulnak majd a tarifáik, de a CNBC megkeresésére elmondta, hogy a viteldíjak hasonlóak lesznek más prémium szintű szolgáltatások tarifáihoz. Ezt azt jelenti, hogy kétszer annyiba is kerülhetnek, mint a hétköznapi fuvarszolgáltatók által biztosított utak.

Wei Dong, a Baidu alelnöke és biztonsági vezetője arra számít, hogy más kínai nagyvárosokban, például Sanghajban, Kuangcsouban és Sencsenben is hamarosan megkapják majd a hatósági engedélyeket ahhoz, hogy térítés ellenében végezhessék robotaxi szolgáltatásukat.

A vállalat közölte, hogy havonta több mint 20 ezer utas fejenként legalább 10 alkalommal utazik a robotaxival, és a Baidu azt tervezi, hogy évente akár további 100 járművet is szolgálatba állít.

A Baidu Apollo Go robotaxi szolgáltatása jelenleg öt városban működik, és Robin Li vezérigazgató tervei szerint a vállalat által lefedett szolgáltatási 2025-re 65, 2030-ra pedig 100 városra bővül. A techóriás azt is elmondta, hogy a robotaxi-járművek következő generációjának gyártása feleannyiba fog kerülni, mint a jelenlegi modellé.


Mindeközben egy Volkswagen ID.3 tulajdonosa letesztelte, mennyit veszít egy évnyi használat után kapacitásából az autó akkumulátora. A válasz eléggé kijózanító, itt írtunk róla részletesebben.