Ha felbukkan egy nagyon jó vétel, a vevő hajlamos ugyanis félretenni gyanakvását, a csalók pedig két legyet ütnek egy csapásra, hiszen a kisebb tételű átverésekkel elkerülhetik, hogy a rendőrség radarjaira kerüljenek - számolt be a Totalcar.

A bűnözők akkor kezdik feltenni a hirdetéseket a netre, amikor a használtautó-kereskedések zárnak, este 6-7 körül, ráadásul jellemzően olyan kereskedések nevében, amelyek már régi hirdetők - így van létező cég, telephely és valódi telefonszám is. Egy este 50-150 hirdetést is feltöltenek a világhálóra.

A meghirdetett autók gyanúsan jó állapotban vannak és meghökkentően jó áron kínálják őket: így például egy 2020-as A200-as Mercedest 45 ezer kilométerrel 10 ezer euróért. A szemfülesebbek már a fényképek alapján észrevehetik, hogy turpisság van a dologban, hiszen rendre más-más helyszínen készülnek a felvételek, a fotók is más-más minőségűek.

Amikor a vevő megpróbálja elérni a hirdetőt a megadott telefonszámon, a vonal vagy foglalt, vagy nem veszik fel. Az elküldött üzenetre azonban az eladó rögtön reagál, és 100-300 eurós foglalót kér a megadott számlaszámra. Az utalás megtörtént, a hirdetés pedig eltűnik a netről.

Amikor a vevő ismét hívja a kereskedést - ezúttal munkaidőben - , azzal kell szembesülnie, hogy a vonal másik végén még csak nem is hallottak az adott autóról, vagy rosszabb esetben kiderül, hogy még csak nem is foglalkoznak autókereskedelemmel. A lap szerint van olyan kereskedés, akik nevével már annyiszor visszaéltek a csalók, hogy a reggeli telefonokat már azzal veszik fel: “ugye nem a jóáras autó után érdeklődik?”

A vevőnek ekkor esik le a tantusz, a 100-300 eurós “foglalója” pedig ugrott. Ez egy olyan összeg, ami fáj az ember lelkének, de vannak, akik még nem tesznek miatta feljelentést.

Némi elővigyázatossággal azonban elkerülhető, hogy a bűnözők csapdájába sétáljunk. Fontos, hogy a hirdetésben ne csak az autóra, hanem annak környezetére és a kereskedés többi hirdetésére is odafigyeljünk, így már gyanút foghatunk. A legfontosabb pedig, hogy ne fizessük látatlanban semmiért.


Mindeközben egy Volkswagen ID.3 tulajdonosa letesztelte, mennyit veszít egy évnyi használat után kapacitásából az autó akkumulátora. A válasz eléggé kijózanító, itt írtunk róla részletesebben.