Ezzel el is érkeztünk ehhez a 2002-es Toyota MR2 Spyderhez, melyet mind az autós média, mind az autósok a szegény ember Porsche Boxsterének tartottak. A Japánban MR-S néven futó modell eredetileg 1999-ben lett piacra dobva egy középre helyezett, 1,8-literes, négyhengeres motorral, ami 140 lóerőt és 169 Nm-t tudott.

Ez nem valami meggyőző, de ha hozzátesszük, hogy mindössze 996 kilós volt és háromféle váltón át tudta a hátsó kerékre küldeni az erőt, mindjárt más a helyzet. A képeken látható darab egy ötsebességes manuálist kapott, ami pluszpont a hardcore rajongóknál. Szintén pluszpont, hogy 20 év alatt mindössze 19496 km-t tettek az autóba, így nem meglepő, hogy szinte újnak tűnik.

A festés, a 15 colos felnik és az utastér a bőrülésekkel mind makulátlannak tűnnek. A hirdetésben sajnos nincs sok konkrétum, de azt tudni, hogy az eredeti standard modellnek klímája, elektromos ablakemelője és vászonteteje volt, ezekhez egy bőrburkolatú kormány és egy négyhangfalas hangrendszer tartozott, kazettás és CD-s magnóval.

Sokmindent lehet szeretni az autón, de 22800 dolláros (kb. 7,2 millió forintos) ára láttán felvonhatjuk szemöldökünket, hiába alig használt ugyanis, csak másfélmillió forintnyi dollárral kevesebb az amúgy hamarosan piacra kerülő GR86-nál. Ráadásul ennyi pénzért egy használt Boxstert is be lehet szerezni ugyanezen időszakból, már ha valaki hajlandó fizetni a Porschék karbantartását.


Mindeközben egy Volkswagen ID.3 tulajdonosa letesztelte, mennyit veszít egy évnyi használat után kapacitásából az autó akkumulátora. A válasz eléggé kijózanító, itt írtunk róla részletesebben.