A kompakt crossoverek tengerében a versenytársak elnyelték a Suzuki SX4 S-Crosst, legalábbis a média kevesebbet figyelt rá. Mi sem beszéltünk róla sokat, pedig jó ideje velünk van, eredetileg 2006-ban jelent meg, egyes európai piacokon Fiat Sedici néven, most pedig a harmadik generáció érkezett meg, ezúttal már simán S-Cross néven.

Elődje nem volt a kategória legszebb modellje, az új generáció azonban jó irányba halad, érettebbnek és izmosabbnak tűnik, ami jól jön az összkerék-meghajtás mellé. A Suzuki esztergomi gyárában készülő S-Cross egy nagyobb, fekete hűtőrácsot kapott, mellette LED-fényszórókkal, amikkel elég modernnek tűnik. A húsosabb kerékívek a fekete műanyagborítással szintén javítanak az ábrázatán.

Hátul is jelentős változások történtek: a hátsó lámpák szélesebbek lettek és teljesen tiszták. A tervezők a lökhárítón is ügyködtek, ezzel jelezve, ez nem egy városi autó – és valóban nem tűnik annak, legalábbis kevésbé, mint elődje.

Bár a japán cég szerint ez egy „teljesen átalakított új modell”, mi inkább neveznénk egy jelentősebb faceliftnek a dolgot. Főleg, ha a kocsi méreteit nézzük, melyek gyakorlatilag ugyanazok maradtak. 4300 mm hosszú, 1785 mm széles, 1585 mm magas, 2600 mm-es tengelytáv. Ezek mindegyike megegyezik a másodgenerációs SX4 S-Cross méreteivel.

A visszapillantók helye is elárulja, mennyire ugyanaz az autó áll most előttünk, ahogy az utastér, ahol a klíma oldalsó légbefúvói megmaradtak helyükön. Új azonban a középkonzol tetejére rakott, kilenc colos érintőképernyő Android Autóval és Apple Carplayjel, ezen felül mindent láthattunk már. A klíma, a vezetési mód kapcsolója, a hatsebességes váltó karja, mind maradt a régiben.

A motorháztetőt felnyitva egy 1,4-literes, benzines motort találunk enyhehibrid technológiával, 127 lóerővel és 235 Nm-es nyomatékkal. A frissített Swift Sportból érkezett és 9,5 mp alatt viszi az autót százra, vagy 10,2 mp alatt, ha az Allgrip nevű összkerék-meghajtású modellt választjuk. A már említett hatsebességes manuális váltó mellett egy ugyanennyi fokozatú automata is van.

Az új S-Cross decembertől lesz megvásárolható Európában, 2022-ben azonban Latin-Amerikába, Óceániába és Ázsiába is eljut.


Mindeközben egy Volkswagen ID.3 tulajdonosa letesztelte, mennyit veszít egy évnyi használat után kapacitásából az autó akkumulátora. A válasz eléggé kijózanító, itt írtunk róla részletesebben.