A Los Angelesi Autószalonon Kuniskis a Motor Authority kérdésére mondta el, hogy már csak két éve van a vásárlóknak, hogy Hellcatet vegyenek, majd hozzátette, a hajtáslánc 2023. végéig marad gyártásban, kivezetését pedig részben a Chargerhez és Challengerhez hasonló benzinfalókra kivetett bírságoknak lehet köszönni.

Sajnos nem a Hellcat az egyetlen, amire ez a sors vár, a MotorTrend szerint ugyanis a Dodge a labdát és a babát is viszi: Kuniskis elmondta: „Ezek az autók a ma ismert formájukban 2024-re már nem lesznek gyártásban.” A hírek szerint a Chargert és a Challengert új autók váltják új platformokon, bár a vezető azt nem mondta el, hogy a neveket megtartják-e.

A lépések a márka Never Lift stratégiájának részei és Kuniskis megjegyezte, hogy azért rengeteg modell van csőre töltve, például az idén már belengetett elektromos izomautó, mely a következő hónapokban debütál és megmutathatja, mire számíthatunk 2024-től. Azonban már jövőre is gyártásba kerül egy rejtélyes hibrid, amiről még nem sokat tudni, de „új autóként” hivatkoznak rá.

Ez nem sok, de Kuniskis elárulta, hogy nem a Durango plug-in hibrid változatáról lesz szó, amelyről korábbi híradások azt mondták, 2024-re szintén kikerülhet a kínálatból. A hamarosan bemutatásra kerülő modell mellett más is lesz, Kuniskis ugyanis azt mondta a MotorTrendnek, év végén „nagyon, nagyon, nagyon fontos” modellt lepleznek le.


Mindeközben a Toyota vezetői egy eseményen megszellőztették, hogy a következő generációs Prius komoly átalakuláson mehet keresztül. A részletekről itt írtunk.